Szóval ott hagytuk abba, hogy volt egy SGPC XIX., ahol 2-3-at mentem a Storm deckemmel, de már jó ideje untam a decket. Volt két hónapom, hogy találjak egy újat. Év elején nagy nehezen összeszedtem egy Dimir Frog-ot, meg egy Jeskai Blinket, az ember azt gondolná, hogy akkor ebből választok. De én persze a nehezebb utat választottam, mivel mindkét deckemre rákapott egy-egy barátom, és azt ígérték, eljönnek Kecsóra, tehát nekem kell egy új deck.
A deck egy mono black lett (minimális G splash-sel), a Soultrader kombó, amivel régen szemeztem, de közben bejött a Phoenix Fleet, ami midrange-ben marha erőssé tette a decket.
A decket elég gyorsan összeraktam, ami nem lett meg, azt kölcsön kaptam, szóval elkezdtem pörgetni FNM-eken, írtam róla egy csomó riportot. Ezeket az FB-re nem tettem ki, mert gondoltam, azért ne készüljenek már ellene az ellenfelek (mondjuk fogalmam sincs, hogy olvasták-e volna vagy nem. De biztos, ami biztos, csak a LOL-ban publikáltam a reportokat).
5 FNM-en voltam, az utolsó nagyon szarul sikerült, arról végül reportot sem volt kedvem írni, de itt vannak a reportok:
- FNM új deck 1-2
- FNM – Go rogue 2-2
- FNM BG Soultrader 2-2
- FNM Gyakorlás 2-1-1
- 1-3 (1 win egy Bye volt)
Ebből nagyjából kiderül, hogy változott a deck az FNM-ről FNM-re...
Szóval magamhoz képest begyakoroltam, bár nem volt rendes tesztelés már megint, de legalább játszottam vele. A deck sokat alakult, a kezdeti BG-ből elmozdult B-be. Az elején sok volt benne a zöld, a Formidable Speaker-t próbálgattam, de nagyon lassúnak tűnt. Végül szinte kizárólag B lett, és úgy éreztem, hogy az alapvető ereje a decknek a Fleet, nem pedig a kombó. A kombó relatíve ritkán jött ki, ami mivel három kártyából áll, amit egy megfelelő removal megakaszt, nem meglepő. De a Fleet!! Imádtam, nagyon nehéz kezelni...
Ez lett a Deck:

A két alapvető winconját nézzük meg részletesebben:
1) Soultrader kombó:
Ha van egy Soultrader és Marionette + Servo a páston, és a grave-ben van egy Gravecrawler, akkor feláldozom 1 életért a Soultradernek a Servo-t (1 ping a Marionette-ből), eltöröm a treasure-t egy feketéért (1 ping), kijátszom a Gravecrawlert, aztán feláldozom a Gravecrawlert... Azaz minden életemért kettőt pingelek. 3 lapos lénykombó, amit egy removal megakaszt, plusz ha feleannyi életem van, mint az ellennek, akkor kevés... Hát igen... Még volt a deckben egy Spymaster Vault, ami segíthet ütni egy nagyot a kombó körben, ha nincs blokkoló...



2) Fleet:
Ezt a legjobb esetben T2 már ki tudom rakni. T1 föld + Shambling Ghast, T2 Phyrexian Tower, feláldozza a Ghastot, ami ad egy treasure-t, jön egy Fleet, és a kör végén kettő lesz belőle. Vagy Beseech the Mirror + bargain-nel áldozok valamit, kikeresi, kicastolja, és a bargain még triggereli is kör végén. Minden lényem tudja crew-olni, szóval tudok védekezni is velük, meg támadni is...




A side-om nem volt a legjobb, mert szokás szerint elfogyott az időm, hogy teszteljem és/vagy gondolkodjak azon, mit kellene rajta javítani. Az látszott, hogy a Beseech the Mirror nagyon jól megtalálja a sideboard lapokat, de most csak 3-at játszottam belőle, amit aztán a nap folyamán minden Game2-ben megbántam.
Az FNM-eken maga a deck közepesen teljesített, de arról meggyőzött, hogy meglepetésnek jó lesz. Senki nem fogja tudni elsőre, hogy hogy kell ellene játszani, és ez hozni fog pár meccset. A pestiek persze kicsit kitanulják az FNM miatt, de csak lesz elég mákom.
Közben persze minden barátom lemondta a Kecsót, szóval mehettem volna más deckkel is, de már annyi energiát belefeccöltem, azt gondoltam, hogy nulla tapasztalattal vitt Blink decknél jobban fog ez kettyegni.
Ricsit és Janit felvettem Pesten, aztán mentünk Kecskemétnek. A kocsiban végig beszéltük, hogy kitől milyen deckre számítunk, és mit kéne változtatni a side-ba. Én persze most nem hoztam side lapokat, no sebaj... pedig lett volna jó ötletem...
ROUND1 Mihály Márton – Eldrazi Tron
Game1
Első meccsben 5-re mulliganeltem, de a rogue deck carry-zett. Az ellen teljesen tanácstalan volt, hogy honnan támadok, és annyira nem volt képben. Rossz lényeket szedett le, és rossz ütemben. A Fleet-ek kijöttek, és nem volt rá ellenszere.
1-0
Sideboard: + Break the Ice, - Fatal Push
Game2
Mulligan 6-ra. Hát itt már nem emlékszem. Talán volt egy hibás Karn play-e az ellennek, talán a Bridge-et kellett volna kivenni a side-ból, már nem emlékszem.
2-0
ROUND2 Markos Dani – Hollow One
Game1
Itt meglepetésemre Dani azzal fogadott, hogy valami probléma volt a deckjével, ezért 1-0-ról indulunk a javamra, de ő kezd. Kiderült, hogy valahogy rosszul submitelte a deckjét, valahogy lemaradt a side a submitről vagy nem tudom, amit két forduló közt vett észre a bíró, ezért a második fordulót loss-szal kezdte.
Leültünk játszani, erre kiderült, hogy mi kaptuk a deck check-et is... Na mondom, akkor mindjárt 1-1 lesz. De Dani megnyugtatott, hogy ha én is elrontottam a submitet, akkor a két hiba kioltja egymást, és normálisan játszunk egy BO3-at.
Kiderült, hogy nem rontottam el a submitet :) (azért izgultam rendesen)
1-0
Side ugye nem volt.
Game2
Itt elkezdte a beatdownt, én meg borzasztóan játszottam. T2-ben gondoltam, hogy kör végén kijátszom a Bowmastert, és leszedem a Rootwallát, ezt szépen elterveztem és ragaszkodtam is hozzá... de basszus, kijátszott a körében egy Faithless Lootingot... Én meg ott szorongattam a Bowmastert, hogy majd a kör végén... Édes istenem...



Nagyjából 5-nél stabilizáltam egy Fleet-tel, Daninak kellett jönnie ütni, hogy trade-eljük el a Hollow One-jait és Vengevine-jait a Fleetjeimmel. A Bowmaster aktív volt, ezért nem mert húzni. Én nem mertem sokat tökölni, mert féltem, hogy elfogynak a blokkereim, ezért folyamatosan áldozgattam, hogy meglegyen a 8 Fleet. A fetchek miatt le kellett mennem 2-re, de már volt vagy 10 Fleet. Na akkor Dani elkezdett túrni, húzott vagy 6-ot, de nem húzta fel a megoldást. A totális brainfartomat mi sem bizonyítja jobban, hogy nem sikerült rájönnöm a játékban, hogy mit keresett... Lightning Boltot...
Hatalmas mákkal behúztam az 1-0-át, ami 2-0-ért.
Azért még játszottunk egyet for fun side nélkül, de ott is nyertem. Utána Dani azt mondta, hogy szerinte ez a deck a legrosszabb matchupja, szóval jó, hogy itt kapta a losst a deck miatt, mert itt fájt neki legkevésbé...
ROUND3 Takács Gábor – Eldrazi Tron
Game1
Itt nem emlékszem teljesen, talán kijött a kombó és/vagy csak földet húzott Gábor... De az első game-et simán nyertem, gondoltam, hogy a kombó ellen készül, akkor jó lesz a Fleet...
1-0
Sideboard: +2 Culling Ritual, +1 Break the Ice, -3 Fatal Push
(fogalmam sincs, miért raktam be a Ritualokat, talán a Mind Stone-ok és Mapek miatt...)
Game2
Kezd, én lementem 6-ra, és megtartottam az egyetlen Break the Ice-omat kézben. Ugin's Labyrinth, és alá egy All Is Dust... Mondom, jó lesz, leszedem a Labyrinthet, elveszti az All Is Dustot, ami az egyik legjobb esélye a Fleet ellen. Kirakom a Ghastot, ő jön, Eldrazi Temple és TKS a Break the Ice-ra... ááááá, harmadik kör Trinisphere... most már a kombó sem megy, és az All Is Dust leszedhetetlen, nem volt kiút...




1-1
Sideboard: +3 Thoughtseize, -1 Gravecrawler, -1 Beseech, -1 Marionette
(őszintén nem emlékszem, mit miért csináltam, lehet, hogy rosszul olvasom a jegyzeteimet)
Game3
Itt kijött Ugin elég hamar, nem találtam meg a Flare of Malice-aimat...

1-2
ROUND4 Mércse – Boros Energy
Mondtam Mércsének, hogy draw, de nem fogadta el :( Mércse egyre jobban játszik, pedig nem játszott már szarul kezdetben sem, szóval nem nagy önbizalommal ültem le. Ráadásul FNM-en egyszer tudtam csak megverni ezzel a deckkel, és így ő volt az egyik ember, akinek volt tapasztalata a deckem ellen. De mivel már ismerte, nem éreztem, hogy másodszor is működni fog...
Game1
Nem sokra emlékszem. Hosszan játszottunk és vesztettem.
Sideboard: +2 Culling Ritual, +1 Surgical Extraction, +1 Cling to Dust, +2 Toxic Deluge
-3 Warren Soultrader, -2 Gravecrawler, -1 Marionette
Itt egyértelműen a Fleet felé sideoltam, azt gondoltam, hogy a kombót kihate-eli, illetve a main Thraben Charmok miatt úgyse menne...
Game2
Még hosszabb meccsben vesztettem. Midrange király a Fleet, de azért Boros ellen nem bírta ki...
ROUND5 Bamar – UR Cori
Itt fent játszottunk az 5-ös vagy 6-os asztalon, ha megverem, van esély a top8-ra. Ha másért nem, azért mert mi játszunk a legmagasabb asztalon a 9 pontosok közül. Bamar ellen régen sokat játszottam, idegesítően jó a pókerarca, amíg nullára nem sebezem, mindig azt hiszem, hogy van megoldása.
Erről volt stream, mert a fenti linken oda tekertem, ahol elkezdünk játszani.
Game1 (Stream)
Mindketten mulliganeltünk 6-ra.
Kezdek, T1 Ghast, T2 Tower és Fleet. Fuck yeah. Bamar fogta a fejét, hogy miért nem szedte le a Ghastot, de nem tudta, hogy az fontos. Ha leszedte volna, akkor T3-ban jött volna a Fleet, de addigra aktív lett volna a Metallic Rebuke-ja... Rogue deck carry-zett. Volt elég fetchem, hogy telepakoljam a pástot Fleet-tel...



Sideboard: +2 Culling Ritual, -1 Sephiroth, -1 Marionette
Game2 (Stream)
Bamar M6-ra megy, kezd, Fetch+Shock Tamiyo. Jövök én, volt két Gravecrawler a kezemben meg egy Flare of Malice. Akkor a Tamiyónak pusztulnia kell, mert nem akarom, hogy felálljon, ha már hatra kevert. És most még nincs countere. Gravecrawler + Flare, pass. Kitappel Iterationre, jövök, fetch+surveil, a Gravecrawler megy a temetőbe. Kijátszom a harmadik Gravecrawlert, ő jön, leszedi... Ééééés negyedik Gravecrawler :DDDD
Bamar itt úgy döntött, hogy kitappel, mert körönként 6-ot fogok ütni, kell a védelem.
Jövök, föld, ütök, majd Soultrader, feláldoz egy Gravecrawlert, kijön a Marionette, kombó.



2-0
6 darab 9 pontos tülekedett a top8-ért... Éppenhogy becsúsztam...
TOP8!! Baby!

QF Félegyházi Csaba – Eldrazi Aggro
Hát innen már nem olyan izgi. Eddig se voltam a topon. És megkaptam az egyik legrosszabb MU-t, és Csaba kezd.
Game1 (Stream)
Itt már van hang is... sajnos... Játszottunk, de egyszer csak megérkezett az 1-es Chalice, ezzel elvágott a kombótól... és bele is castoltam kétszer a Chalice-be: Fatal Push és Gravecrawler... Topdeckeltem a Fleetet, de mindent feláldoztam előző körben, hogy csökkentsem a nyomást... nem maradt sacrifice már...
Ha itt nem trade-elek annyira agresszívan, akkor talán lett volna kis esélyem...

0-1
Sideboard: +3 Thoughtseize, +1 Toxic Deluge, -3 Marionette, -1 Gravecrawler
Game2 (Stream)
Ez már csak kínlódás volt, de nagyon. Most így visszanéztem, hát nem volt jó... nem húztam jól és szarul is játszottam.
0-2
Mindegy!
Ja, fontos: a következő Kecsó május 9-én Premier event lesz! Lesz side event meg minden! Végtelen Unity pont, ingyen sör!! Jó lesz, gyertek!
Sajnos csak ilyen előnytelen képet találtam róla:

