Szóval az elöző bejegyzésben leírtam, hogy teszteltem a decket. Most jöjjön a lényeg a szombati Kecsó. Itt döl el, hogy ki lesz a Player of the year. Ahogy Szőke hívta POTY (ejtsd [potty]).
Ahogy talán tudjátok, Kecskeméten van egy éves pontverseny, aminek az első helyezetje kap egy nyereményt, de a dicsőség azért sokkal fontosabb. Kicsit kavar volt a tavalyi kiírás során, szóval voltak változások. Most a Top8 többet számít, kicsit normálisabb lett a pontozás. De sajnos még egy dolog bezavart, ezen a Kecsón a scoring szoftver lerakott a 9-edik helyre, holott én lettem volna a 8-adik. Ezt megírtam Dokának, aki volt olyan rendes és módosította a pontszámítás kiírását:
1. hely: 10 pont
2. hely: 8 pont
3-4. hely: 6 pont
5-8. hely: 4 pont
9. hely 3 pont
További helyezés: 2 pont*** Kavics részére szezon végén plusz egy pontot jóváírunk, ha ezen múlna az év játékosa díj. Amennyiben ez által holtverseny alakul ki akkor ott a helyszínen kell egy BO3 meccsen eldönteni ki a jobb. Ez a második forduló rossz eredménye miatt van, mert az ottani eseményen valamiért rosszul számolt a program, mint utóbb kiderült. Azóta erre kínosan figyelünk, mert benéztük, így ott Kavics lett volna a nyolcadik.
Holtverseny esetén az fog dönteni, hogy kinek van több második helye idén SGPC kupákon. Ha ez is egyenlő, akkor az, hogy kinek van több 3-4. helye.
Szóval életemben először szerepeltem magában a verseny kiírásban! Fuck yeah! <achievement unlocked>
"Na de vajon ez releváns lesz-e egyáltalán?" - merül fel a kérdés. Max 10 pontot lehet szerezni, szóval nézzük a verseny előtti ponttáblázatban kinek van esélye:
A pontverseny állása az ötödik forduló után:
1 Révész Tamás 28
2 Hegedüs Kavics Gábor 25
3 Szőke Zoltán 24
4 Ragó Norbert 20
5 Félegyházi Csaba 20
"Kurvára fontos lesz!" - jött a válasz. Ha nem leszek top8 akkor esélyem sincs megverni Tomit, ha top8 leszek, akkor legalább az elődöntőig el kell jutnom, hogy biztos legyek a POTY címben, míg Szőkének és Tominak nem szabad top8-azni... De még ezer egyéb hülyeség is előfordulhat. pl. Rágó Norbinak csak akkor van esélye, ha Tomi nem indul.... Mind1 sakkozgassátok ki mi történik, én 10 perc után elfáradtam. A lényeg, hogy a top8 a minimum!
Még egy apró szabályt kiemeletem fent, hogy pontegyenlőség esetén az elöző top8-on belüli helyezések számítanak, KIVÉVE engem: nálam pont egyenlőség esetén egy az aktuális deckkel vivott döntő lesz a mérvadó. A vicc, hogy a +1 pont miatt én szinte biztosan döntözni fogok valakivel, hacsak nem esek ki korán az alapszakaszban.
A szomorú az volt, hogy idén minden egyes Kecskeméten top8 voltam, kivéve amikor standard decket hoztam (meg a scoring hiba). Kurva jót mentem idén Kecsekémeten, ha azt az utolsót nem baszom el a Vivivel.... áááá
(mondjuk Szőke meg nem jött el az egyikre, amire ha csak eljön egy standard deckkel és csinál egy 0-5-et, akkor ő lett volna egy ultra erős helyzetben)
Szóval hogy is mondjam... kicsit felfokozott hangulatban készültem. Kicsit módosítottam a decken:
- Redirect Lightning-ot kiszedtem, inkább legyen 3 Untimely Malfunction, az jobb a hate-ek ellen
- beraktam a Stormscle Scion-t, mert ha elakadok a húzással, de van elég manám, akkor jók a sárkányok is
- kiszedtem a Silence-t, és találtam még egy Spree-t az jobb lesz.
- Ja ezt már az elöző deckben is megjátszottam, de ott elfelejtettem megirni, hogy 3 szint játszottam, hogy a Prismatic Ending el tudja vinni a Trinisphere-t. Azt láttam, hogy a netdeckek nagyrésze GR surveil-t játszik, én inkább cseréltem ezt UR surveilre. Azzal a felkiáltással, hogy a nyitott U-tól jobban fél mindenki, mint a nyitott G-től.



Ez lett a deck.
A kocsiban Mércse és Szőke jött velem. Végigbeszéltük a POTY állást, de arra jutottunk, hogy "tök mindegy, túl sok a kimenetel, majd a végére letisztul". Mércse hozta a kupát, és nagyon készült, hogy duplázzon, mert akkor ő lehet az első, aki egymás után kétszer hozta el a kupát!
Megérkeztünk. Szokásos beszélgetés, poénkodás stb. Sajnos kevesen voltunk: 17-en, de még ez is elég jó.
5 forduló, top8. Judge: Barna. Minden nagyon jó, de kezdjük MÁÁÁ!
ROUND1 Doka András Link-> Broodscale kombó
Game1
Doka volt az aki a kettővel ezelőtti Nemzetin odaült mellém és nézte, ahogy szerencsétlenkedek a Ruby Stormmal valamelyik utolsó asztalnál, és őszinte érdeklődéssel a hangjában megkérdezte, "Kavics őszintén jó ez neked? Még ha nyersz is akkor is borzalmas". Na igen kb akkor hagytam abba Stormot...
Most is hasonlóan nézte, ahogy 15 perce játszom a harmadik körömet. De mondta, hogy addig nem megyünk el, amíg nem prezentálok valamit... sikerült.
1-0
Side: -2 Glimpse, -2heroes' +2 spree, +1 utimely, +1 Prismatic ending


Game2
Féltem a kombójától nagyon, ezért megettem a swordját (lehet, hogy Broodscale-t ettem meg). Ez már tovább tartott, itt Ral megnyert zsinórban vagy 5 pénzfeldobást, de még nem volt elég spell, és persze mire fordult volna már nem nyerte a pénzdobásokat, elvesztett zsinórban 8-at. András mondta, hogy ugyan kicsi az esélye, de lehet, hogy meghalok a Ral triggertől (4árnyékolás), még 10 vesztés azért hiányzott. Na itt 26 felett volt a storm count mire meglett a wish!


2-0
Overall: 1-0
ROUND2 Frogács Ákos Link-> Merfolk
GAME1
Vele most játszottam először. Elinditottam egy T2-es win-t de counter-elte a Ruby-t. Aztán elinditottam még egyszer, azt is. De szépen elfogyott a counter, nekem meg végtelen olcsósítás volt a kezembe, végre elindultam és bumm.


1-0
Side: -2Glimpse, -heroes', -gemstone cavern (nem tudom említettem-e már, hogy nem megy a sideolás, OTD kiszedtem??)
+2 Spree, + untimely, + prismatic ending
GAME2
Hát nem tudom. Itt olyan magabiztosan volt az Ellen, hogy nem is értettem. 14-es storm count-nál kiraktam a sárkányokat. 14 db 17/17-es sárkány... A szeme se rebbent, úgyhogy inkább nem paszoltam, mert volt még 6 manám, szóval mentem tovább, és végül még ebbe a körben fejbe lőttem 22-es storm countnál. Megint ugyanaz, dolgoztatják, bűntetik itt a storm játékosokat (Persze abban megegyezhetünk, hogy mind megérdemli. Mindegyik stormplayer aljadék)


2-0
Overall 2-0
Utána Krisz szólt, hogy volt egy rossz play-em, volt a kezembe két desperate ritual és én mindkettőt kijátszottam, a Past in flames előtt, pedig ha az egyiket a kezembe tartom, akkor besplice-olhattam volna a másikba, amit a GY-ból kijátszottam: +3 mana. Igaza volt, én is észrevettem menetben, de már csak akkor, amikor kijátszottam mindkettőt. Mondjuk nem osztott-szorzott...
Na még egy win kell a top8-hoz! Szőke is 2-0-lal állt, Tomi lemaradt 1-1-re!
Round3 Urbán Gábor Link-> ZOO
Game1
Nem sok mindenre emlékszem, szerintem simán kikombóztam. Talán itt volt, hogy egy Ral-t kiszedtem a Binding alól, egy Manamorphose-szal és a ritual-lal instantban, ami nagyon kellett, mert nem volt több olcsósítás a kezemben és meg kellett védeni.



1-0
Side: -2 heroes, -2 Glimpse, -Artist's talent, +1 Untimely, +2 Orim's chant, +2 Wear / Tear (az artistát kivettem, azzal felkiáltással, hogy gyorsabban kell nyernem, szerintem ez is hülyeség volt)
Game2
Jaj, itt elment a game az elején az egész. Megtartottam egy kezet, amiben egy fetch volt és egy Wear/tear, a többi meg a kombó piece-ek. Az volt az elképzelés, hogy húzok, és surveil-ek, meglesz a második land. Ha indul egy Leyline-nal, akkor meg ott a kezembe a leszedés a Leyline-ra. Kezd ki is rakja a leyline-t, én meg húzok, nem föld. És kerestem egy Sacred Foundary-t és leszedtem a leyline-t. Teljesen agyament ötlet volt!
T3-ban nem húztam földet, és pont egy föld csúszásra volt a győzelem. Borasztó nagy hiba volt. A T2-es Darco kurvára nem érdekelt volna, a leyline binding-ja ígyis úgyis stabilan aktív T2-től és csak az számít itt, semmi okom nem volt erre a move-ra, el is ment rajta a játék... Szégyen!



1-1
Game3
Megint csak nem emlékszem tisztán, annyi van felírva, hogy mulligan6-ra aztán loss.
[update]
Urbán Gábor elmesélte, hogy mit felejtettem el! Thx!
Itt ott ment el a gép, hogy volt négy manám, volt egy Wear/Tear a kezembe, egy Scion-t meg tudtam oldani, de jött egy nulldrifter is. Néztem a kezemet, 2 ritual volt a kezembe és grave-ben rengeteg. Azt néztem, hogy a kövkörben megprobálhatom, hogy ritual -> 5 mana -> ritual -> 6 mana -> Pif -> minden ritual, és wish aztán lesz valami. Vagy Sárkány vagy goblin vagy valami...



Az egyetlen amivel nem számoltam az annihilator trigger, elvitte az egyik földem, eggyel kevesebb földem maradt, nem tudtam elkezdeni a olcsósítás nélküli stromot!
1-2
Overall: 2-1
Tomi nyert 2-1, Szőke már a TOP8-ban. Szőkét döntőre kényszeríthetem, akkor is ha nem jutok be a TOP8-ba, de ő kiesik a negyeddöntőben, Tomit meg csak akkor ha ő nem jut be a TOP8-ba és én bejutok! Nyerni kell!
Round4 Mércse Link-> Boros
Game1
Kezdek! Ahogy emlékszem, elnyomtam egy 6-os stormot, asszem leszedtem vele a boardját. Aztán kikomboztam a végtelenbe és tovább.
1-0
Side: -2 Glimpse, -2 Heroes', +Prismatic ending, +2Untimely (Kavics bazdmeg! A Wear/tear-t meg kifogja besidolni??? teljesen hülye voltam!)



Game2
Itt volt egy call-om ami nem jött be, és ezen el is ment a meccs!
Lent volt Ral, és ellennél egy Damping Sphere, az ő körében vagyunk. Egy manám volt állva. Ő megcélozza Ral-t egy Galvanic Discharge-dzsal, én Untimely Malfunction. Dobunk: fej, flippel Ral, mondom leszedném a Damping Sphere-t. Judge! Nem jelentettem be időben, hogy melyik módot választottam. Nekem egyértelmű volt, hogy melyik csinálom, mert a damping sphere engem megfogott teljesen, az egyetlen esélyem az volt, hogy meg dobom a flipet és leszedem a Sphere-t, és ezzel nyerek. Damping sphere alatt a Ral nem tudja megnyerni nekem a meccset.
Teljesen jogos volt Judge call, és tényleg gáz volt. Mondtam, hogy dobjuk újra a Ral triggert, ha már elbasztam a bejelentést, ez végül mindenkinek tetszett. Dobtunk: irás, Ral halott. Lehívtam az 50%-ot és nem jött be.



Itt konkrétan egy másik Ral-om ölt meg, amit pár kör múlva ki kellett tennem, mert kellett az olcsósítás. Közben kijött egy High Noon, én meg kerestem a Prismatic ending-et (Ugye mennyivel könnyebb lett volna, ha van bent még kér Wear/tear!), és a rohadt Ral 8-et sebzett belém, levitt 5-re Mércse meg fejbe dobott a High Noon-nal!

1-1
Game3
Itt már még jobban szétvoltam csúszva. Nem emlékszem, de kombónak neki sem kezdtem...
1-2
Overall: 2-2
Szőke már pihent a Top8-ra, Tomi feljött 2-2-re. Még pont be lehet jutni 3-2-vel.... Az izgalmak fokozódnak!
Asszem most kellene itt egy kis reklám szünetet tartani! Kár, hogy nincs szponzorom...
Round5 Révész Tomi Link -> Merfolk
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Szőke röhögőgörcsöt kapott. A két ellenfele egymás ellen játszik, akkor neki már csak egy marad. Vagy ha ikszelünk akkor már vihet is a POTY-ot!!!! EPIC!

Game1
Ő kezd. Az elöző merfolk match-upből azt tanultam, hogy ki kell hajtani a countereket és elég a végén nyerni. Az elején kiraktam egy artist's talentet, ő meg egy harbinger-t ezért beszorultam egy piros manával, a többi kék volt. De azon voltam, hogy ez nem gond, mindenem ad pirosat, majd megoldjuk.


Körönként ütött a 2-öt, én hajtottam a recklesseket körönként egyet, mert egy manám volt csak. Ha ritual jött a recklessből akkor többet is castoltam, de nem volt gyorsításom kerestem ezerrel. Az artist talent pörgette át a kezemet, szórtam ki a földeket és a ritual-okat, azok teljesen jó helyen vannak a graveyardban. Nem emlékszem mindenre, de megfordult egy Ral leszedtem vele a Harbingert, de akkor már mindegy volt, nyertem!
1-0
Sideboard: -2 heroes' -2 Glimpse, - wrenn's resolve, +2 untimely, +2 wear/tear, +1 Orim's chant


Game2
Ő kezd. T2 nála ééés nincs második land-je! Szegényen láttam, hogy feladta fejben, de nekem még nagyon nem volt biztos a győzelem, mert nem volt gyorsítóm, kiraktam egy Artist talent-et. Túrtam a paklit a Talent ebben nagyon segített, végül T4-ben találtam egy Ruby-t, de mivel megtartotta a kezét, gondoltam, hogy lesz interakció. Ruby on the stack, Consign to memory (counter target colorless spell). Én nézem, hogy mire lehetne ellőni az Untimely Malfunction..... ÉÉÉÉS igen megint elbasztam. Kerestem veszettül egy triggered ability, amire átirányítom a Consing to memory, volt egy fetchem, az kereshet egy surveil land-et, de akkor nincs elég manám, volt egy Artist talent triggerem a Untimely-ra, de az is lekerül a stackről, mire kisül az Untimely, de hirtelen nem találtam többet. Szóval azt céloztam meg! Ezért fizzlebe ment a untimely, és meg lett counterelve a Ruby.



Persze mindenki más aki nézte a meccset a fejét foghatta volna, ha az nem lett volna outside assistant. Ott volt az orrom előtt: Ruby cast is triggerelte az Aritst Talent-et, arra kellett volna átírányítani. (mondjuk ha Untimely ellen játszol Consign-t, akkor tudjad, hogy meg kell várni míg tiszta a levegő és nincs több triggered activity, ha vársz, hogy elmúljon a cast trigger akkor már mehet a Consign)
De őszintén, addigra 4 manám volt az ellennek meg 1, nem számított hálistennek. Win.
2-0
Overall: 3-2
TOP8!!!! Fuck yeah! Jön a negyeddöntő, ha ugyanott esem ki, ahol Szőke akkor nyerek! Ha ő eggyel később esik ki akkor le kell játszani a döntőt külön!

Quater-final Mércse Link-> Boros
Itt sem maradt sok emlékem. Sőt itt már a side-ot sem irtam fel, van egy vékonyka 4 Storm-countos jegyzetem, de úgy tűnik itt már lélekben feladtam.
[UPDATE]
Ráirtam Mércsére, hogy mit hagytam ki: mondta, hogy volt egy mana tithe play, amiről a kocsiban meséltem. És tényleg, azért is irtam meg a Pénteki FNM-et, hogy árjöjjön a kontraszt, de írás közben elfelejtettem:
Szóval T3-ban vagyunk Game2-ben. A kezemben két ritual, egy Ruby, meg talán egy draw2 (ha kettő volt a kezemben akkor még szomorúbb az egész, mert az kvázi biztos win). És kirakom a Ruby-t, mana tithe....
Ahogy az elöző reportban irtam, itt a helyes play, elsőnek a ritual, kifizetem a harmadik földből a Tithe-t és még egy Ritual, majd draw2 és megyek tovább. Ha két draw2-m van akkor szinte biztos pörögök tovább! Pénteken láttam ezt a playt, szombaton brainfart és elbasztam.... A kövkörben lerakott egy hate-et és így vesztettem is...



Sima loss.
0-2
Háát ennyi volt a XVIII Kecsó kupa, megint Top8, rengeteg misplay, sok izgalom, 7-8. hely.
Mércse és Sebők döntött játszottak, ahol Sebők nyert gratula neki:

Azt hittétek vége?
POTY
Szőke persze, hogy megnyerte a Quater-final-t! A kérdés a semi-final volt, ha ott győz akkor vissza a POTY-ot, de ha veszít? Mindjárt ki is derült, mert veszített:
1 Szőke Zoltán 30
2 Révész Tamás 30
3 Hegedüs Kavics Gábor 29
Szőke és Tomi közt a helyezések döntöttek, Szőkének eggyel több Top8-on belüli 3-4-edik helye volt mint Tominak. Tehát Szőke nyert... volna, de ugye nekem van egy darab pontom, amit nem lehet másra használni, mint hogy most egy BO3-ban le kell játszanunk a döntőt!
Igen most következett a POTY döntő! Először és utoljára! Ilyen többet nem lesz!
POTY Final Szőke Pinnacle

Game1
Kezdek. Land go. Szőke land Pinnacle, és még három 0 drop. Közte egy jó Tormod's Crypt. Jövök Artist talent. Jön Szőke Pithing needle az Artist's talentre. Itt egy kicsit beálltunk. Szőke kereste a Kappaát, én meg a 6. manát, mert a kezembe volt a Wish.



Artist talent folyamatosan szűrte a kezem, de nem mertem a kombó pieceket eldobni, mert volt kint egy Tormod's Crypt-je. Elnyomtam egy glimpse of impossible-t, hogy felmenjek 6 manára a Spawn tokenekkel, ezt Szőke látta, és leszedte őket addigra volt Weapons manufacturingja és Claws of Gix-e, azzal leszedte mindhárm Spawnt, ha egyet is hagy, akkor jött volna a wish.



Megint jövök még egy Glimpse, abból csak egy földet játszok ki, hogy legyen Spawn, de így már a földekkel is elértem 6 manáig. Szőke rutinszerűen leszedte a két Spawn-ot is a municióival, addigra márt volt Emry-je ami hozta vissza az artifactokat, így fosta a municiókat. Ő már 24-ben volt én 10-ben.


6 mana most vagy soha: Wish + Brootherhood's end, az artifact részt választottam, elvisz mindent, marad Emry és Weapons manufacturing. Tormod's Cyrpt elviszi a grave-emet, én lemegyek 6-ba, mert van két municiója, ami fejbe jön.


Jön Szőke, warpban félretett Pinnaclet kijátsza, majd Emryvel kijátsza a Mishra's bauble-t, 5 power a páston. Jövök én 6 mana két kártya, Ritual -> 7 mana -> past in flames -> 3 mana -> brotherhood's end.



Most mindenbe lőttem 3-at.
Mindketten üres kéz, draw go körökig. Artist level3-ra ment fel, jött még egy Artist az is felment 3-ra, mert nem tudtam mit csinálni a manával. Közben Szőke egyre túrja a deckét, ha jön egy EExpolsive azzal azonnal nyer, már rengeteg municiója van, nekem meg már csak 4 életem. Én is túrtam a deckem, mert már nem volt kint Tormod's Crypt, dobáltam el mindent, hogy legyen tele a grave-m. Kijött még egy PiF és már volt elég, hogy kikombozzak Szőke nem húzta az időt feladta!
1-0
(Szőke itt időt, kért mert ekkor mennyiségű mázli kicsit megviselte. Én vigyorogtam, de őszintén ilyen mázlim többet nem lesz.)
Game2
Szőke kezd. land go. én: land go. Szőke: Urza's saga, Cyrpt, mox, bauble, memnite, Kappa. Na bumm!



Jövök valamit kapirgáltam, de nem indult be a T3 combó. Szőke jön még egy Kappa. T4ig bírtam, de addig nem találtam meg a combót.
1-1
Game3
[update] Szőke szólt, hogy rosszul emlékszem. Ezért javítottam!
Itt már csak részleges emlékeim vannak, itt volt néhány Ral-om, de volt rajtuk Needle, itt is eljutottam a Brootherhood's Endig sikeresen, utána Ral elment ÜTNI! annyira nem volt már kezem és semmi amit tudtam volna csinálni, de szembe Game1-gyel, itt Szőke végül csak felhúzta a Kappa, nekem arra nem volt semmilyen kezelésem. Lassan azért újra épült a kezem és kiépültek az olcsósításaim, felhúzott egy Urza's saga-t és gyártott két Construct-ot, néztem, hogy ha eljön ütni és megblokkolom a construct, akkor a köv körben megpörgethetem a decket.
Jön az ütés és Szőke galvanic blastRal-ra... vesztettem a construct bőven elé volt. A galvanic blast, már körök óta a kezében volt, szóval valszin, a pörgetés sem ment volna, mert ha nem tudok chain-elni elég instant-ot akkor Szőke leszedte volna a megfelelő időben Ral-t. Tehát valszin egy extra húzás sem lett volna elég.
1-2

Azt kell mondjam jól szorakoztam ezen a szombaton! Gyertek játszani a Magic csodálatos játék!
